Sokszor hallok más embereket a gyerekkori emlékeikről mesélni, részletekbe menően, kiterjedten és olyankor tudatosul bennem, hogy bizony én alig emlékszem valamire. Mintha a gyerekkorom egy homályos, öntudatlan történéshalmaz lenne, amiből nem tudok szinte semmihez hozzányúlni, semmit visszahozni, semmit feleleveníteni.
Nem tudom mi történhetett velem, mert nem szenvedtem el semmilyen fejemet ért traumát, nem veszítettem el az eszméletemet, semmilyen orvos nem tudná igazolni, hogy külső történés miatt veszítettem el az emlékeimet.
Még sincsenek emlékeim, vagy ha vannak is, nagyon homályosak, csakis felvillanó pillanatfelvételek, soha egy folytonos esemény. Én nem látok videókat az emlékeim között, nem pereg a filmkocka, csak állóképek jönnek elő. Szerintem meg tudnám számolni, hogy hány darab, olyan kevés.
Ha például az a szó ugrik be, hogy vakáció, akkor kb. hétéves önmagamat látom, mint kisgyereket anyám barátnőjének a balatoni nyaralójában, egy kisgatyában, rövid bilifrizurával - amit kötelezően kellett hordanom - ahogyan megszeppenve nézek a kamerába.
Pedig NINCS IS ILYEN FELVÉTEL!
Amit a fejemben látok az egy összemixelt, összevágott, összetákolt kép. Van benne létező képről részlet - a pillantásom -, és van benne fikció is. Tehát nem is az igazi emlékeimet látom, hanem amit az elmém elém vetít. Hol a fenében vannak az igazi emlékeim?
Az elmének van egy nagyon fontos, mondhatni életbe vágó funkciója, mégpedig az, hogy életben tartson.
Ez elrugaszkodottan hangzik talán, pedig ez az igazság, az elme feladata, hogy túléljek.
Ennek érdekében aztán mindent megtesz, hogy 'megmentsen', még azt is, hogy letagadja, megmásítja, elhomályosítja az emlékeimet.
De miért tenne ilyet a vakációs emlékeimmel?
Miért volnának a nyaralási emlékeim fenyegetőek vagy netán halálosak rám nézve?
Természetesen nem azok, de az elme nagyon komolyan veszi a munkáját, és az kiterjed a nyári emlékek cenzúrázására is.
Az elme kondicionálódik az életed során, tehát egy csomó mindent megtanul, amit aztán a hasznodra - megmentésedre - fordít. De nem jól használja, sokszor nem tud különbséget tenni fenyegetés és haszontalan korlátozás között. Nézzünk egy példát.
Gyerekkorodban rád ugrott a szomszéd kiskutyája. Sosem volt még azelőtt ilyen élményed, megijedtél, összerezzentél, elsírtad magad. Az apukád nevetett rajtad, anyukád pedig ijedten hessegette el a kutyát. Senki nem magyarázta el neked, hogy a kiskutyák néha felugranak, mert játszani akarnak, vagy kíváncsiak, vagy nagyon örülnek. Az elméd besorolta a kutyákat a halálosan veszélyes kategóriába. És ez mind a mai napig így van. Te nem simogathatsz meg egy kutyát, mert az elméd azonnal bekapcsolja a riadót, te pánikolsz és menekülsz.
Hogyan jön ez a vakációs emlékekhez?
Ha az elmédnek sok 'megmentős' munkája akadt a gyerekkorod során, akkor egész egyszerűen blokkolja az emlékeidet úgy ahogy vannak.
Mit jelent az, hogy sok megmentős munkája akadt?
Ha a kapcsolatod a szüleiddel nem volt szeretetteljes, elfogadó és bensőséges.
Ha a kapcsolat a szüleid között nem volt szeretetteljes, elfogadó és bensőséges.
Ha nem figyeltek rád és nem támogattak.
Ha nem erősítettek, hanem gyengítettek, például, lehülyéztek, legbénáztak, letökéletleneztek.
Ha nem érezted magad elég jónak.
Ha összehasonlítottak másokkal.
Ha kinevettek, kigúnyoltak, megaláztak.
Ha nem érezted, hogy a családhoz tartozol, kívülállónak, be nem fogadottnak, kirekesztettnek érezted magad.
Ha folyton úgy érezted, hogy a lábuk alatt vagy, hogy az útjukban vagy és korlátozod őket a megléteddel.
Ha a fentiekhez hasonló bármiféle bántás ért rendszeresen, akkor az nagy lelki gyötrelemmel járt, amit nem tudtál feldolgozni, mivel senkivel nem tudtad megbeszélni.
Az elme önmaga maradt, segítség nélkül, és az elme ilyenkor azt a megoldást választja, hogy kimenekít a valóságból, hogy ne szenvedj. Ne feledd, az elme elsődleges feladata, hogy életben tartson, tehát minden szenvedést, a lelkit is, távol próbálja tartani tőled.
Az elme tehát elveszi az emlékeidet, néha torzítja őket, néha újra írja őket, hogy ne szenvedj, ne szembesülj a lelki gyötrődéssel, megpróbáltatásokkal.
Felnőttként pedig azt veszed észre, hogy TUDOD, hogy voltál valaha a veszprémi állatkertben, a balatoni nyaralóban, az osztálykirándulásokon, a ballagásodon, az érettségin, az első randidon, stb, de mégsem vagy képes felidézni a részleteket, csak bevillanó képeket, esetleg szagokat, illatokat, fényeket, érzésfoszlányokat, hangokat tudsz kicsikarni az elmétől. Csak annyit, ami biztonságos, ami nem hoz gyötrődést a számodra.
Te sem emlékszel az emlékeidre? Csak homályos, kivehetetlen, zagyva foszlányok kísértenek a fejedben? Ráismertél a gyermekkorodra? A te elmédnek is sok megmentős munkája akadt? Beszélgessünk róla.
Reactie plaatsen
Reacties